Ez nem kunszt2020-09-11T17:44:20+02:00

A katasztrófa ideje
Keresztesi Botond és Lázár Kristóf

2021. november 17.|Ez nem kunszt||

Fülöp Tímea
Akár ez a gondolatmenet is lejátszódhatott volna Damien Hirst fejében, mikor a kanti etikát figyelmen kívül hagyva és az arányokat némileg eltolva azt nyilatkozta 2002-ben, hogy az aktuálisan legfrissebb amerikai gyászesemény, a 9/11 értelmezhető műalkotásként. Nem a róla készült műalkotások, hanem maga az esemény, mintha csak egy művészi szándékkal létrehozott happening lett volna: a híradások látványvilága oly módon kondicionálta vizualitásunkat, amelyre addig alig volt példa. A repülőgépek ártalmatlan formája véglegesen fegyverré vált. Az erőszaknak új szimbóluma született, a World Trade Center után nem lehet ikertornyot építeni. Ez persze nem egyedülálló jelenség, a művészettörténetben akadnak ilyen szimbolikus katasztrófák, amelyeket időnként újra és újra meg lehet tölteni egyedi jelentéssel.

Bármit teszel, úgyis hungarofuturista leszel!
Teoria buffa

2021. október 28.|Ez nem kunszt||

Gaál József
Aki nincs velünk, az is velünk van! Ezt mondta egy Orwell Állatfarm-adaptációjának tűnő szituációban Grósz Károly, az utolsó állampárti despota főtitkár Amerikában, cowboykalapban, lezabálva magát hamburgerrel, miközben zakójáról törölgette a majonézt, oldalán egy hatalmas fejű Miki egér-maszk kaján vigyorával. Kísérteties abszurd. Rákosi és Kádár bugyuta frázisát fejlesztette volna tovább. Aki nincs velünk, az ellenünk van! – mondta Rákosi, majd jóval 56 után a jóságos Kádár elvtárs így finomította: Aki nincs ellenünk, az velünk van! Aki nincs velünk, az is velünk van! – így a hungarofuturista. Grósz elvtárs szállóigéje így terjed tovább.

Hungarizmus vagy hungarofóbia?
Fabula buffa

2021. október 25.|Ez nem kunszt||

Gaál József
Amikor 2016-ban idehaza a hungarofuturizmus kifejezés felbukkant, a száz éve létrejött dadaizmusra emlékezve számos kiállítást, konferenciát rendeztek itthon és külföldön egyaránt. Poszt-posztmodern akadémizmus analitikus megközelítésével – a már muzealizált irányzatot túlragozva – a benne rejlő politikai radikalizmus éle örökítetlenül kicsorbult: a dadaizmusra reflektáló kiállításokkal, az érdektelen művek tömegével sikerült végleg közömbösíteni a spontán módon létrejött radikális irányzatot. Mintha a hungarofuturizmus retrográd megnyilvánulása is ebbe az erőltetett vonulatba tartozna – nem tartható az egyidejűség véletlennek –, és egyfajta évfordulós mimikri-dadaista blöffként jelentkezett volna.

Öngyulladó magyarság
Hungarofuturizmus és metaarchaizmus Gaál József Trianon-heraldikák című kiállítása kapcsán

2021. október 19.|Ez nem kunszt||

Nemes Z. Márió
A Nemzeti Együttműködés Rendszere kifejezésben azt találom ironikusnak, hogy az „együttműködés” által sugallt közösségteremtő aktivitás az alternatív realitások termelődésében látszik leghatékonyabban megnyilvánulni. Vagyis mintha konszenzuális valóságunk szétszerelésében működnénk leginkább együtt. Ez pedig éppen hogy továbbhasítja azt a történelmi-kulturális közöst, aminek törésmentes összerendezése a nemzeti emlékezet visszatérő vágyálma.

Hősök és generációk 
Az 1990-es évek társadalmi nosztalgiája iránti kortárs nosztalgiáról 

2021. október 11.|Ez nem kunszt||

Hermann Veronika
Meglepően sok, a társadalmi nosztalgia jelenségeivel foglalkozó írás idézi Paul Simon 1986-os, The Boy in the Bubble című dalának elhíresült sorát, miszerint „It's every generation throws a hero up the pop charts”, vagyis minden nemzedék a slágerlisták élére repíti a saját hősét. Első látásra logikusnak tűnik a metonímia, hiszen a dal maga is a nosztalgiáról vagy annak valamiféle kikristályosodásáról szól, a cikkek és tanulmányok pedig gyakran élnek efféle szellemes bevezetővel, hogy illusztrálják popkulturális jártasságukat. Csakhogy, ha minden nemzedéknek megvan a saját hőse, akkor miért a nosztalgia a hívószó, vagy másképpen fogalmazva: ha a nosztalgia kapcsán idézzük ezt a sort, az inkább azt jelenti, hogy minden nemzedéknek van egy hőse a slágerlisták élén, aki egy korábbi nemzedék hősére emlékezteti a jelen éppen aktuális birtokosait.

„Csináld magad”-művészet
Kortárs fanzinkészítés a négy fal között

2021. január 6.|Ez nem kunszt||

Istvánkó Beáta
Egyes társadalomtörténészek szerint az internet előtti világ szubkultúrái számára a legfontosabb kommunikációs eszközök a fanzinok voltak. A fanzin (a fanatic és magazin szavak keverékéből), vagy röviden zin (zine), olyan nem professzionális és nem hivatalos független kiadvány, amelyet jellemzően egy adott kulturális jelenség rajongói készítenek. Ezek a szubkultúrák az 1990-es években a kelet-európai régióban leginkább az underground zenei irányzatok köré csoportosultak, mint amilyen a punk, a hardcore, a metál vagy akár a zajzene. A zinek készítői ebben az első aranykorban alapvetően nem vizuális művészek voltak, így az ilyen típusú független kiadványok esztétikája igen változatos volt, és kevéssé igazodott az aktuális képzőművészeti trendekhez.

„Virulencia a zsenialitás fitneszén”
A dilettáns és a szimbolikus tőke

2020. december 15.|Ez nem kunszt||

Nemes Z. Márió
Mert mi van, ha nem választunk, illetve nem engedjük, hogy kiválasszanak? Nem is az a probléma, ha rossz daimónra hallgatok, hiszen akkor legfeljebb rossz művész leszek vagy éppen semmi. Mi van, ha nem hallgatok egyikre se („igazán”), vagy mindegyikre hallgatok egyszerre? Ez az abomináció igazi botránya. Mert a Goethe által rettegett betegség eredménye rosszabb, mint a halál, mert ez az élőhalottak élete, olyan természetellenes kiméraállapot, mely művészet és élet tiszta, szerves és egységes szabályrendszerének felforgatását testesíti meg.

Ragályos amatőrizmus
A technológiai ökológia feltűnése Basquiat Bird on Money c. képe és a The New Abnormal c. lemez kapcsán

2020. december 7.|Ez nem kunszt||

Horváth Márk
Milyen kapcsolat van a kanonizáció és az amatőrizmus vagy az új amatőrizmus között? Lehetséges-e egy olyan kanonizációs gyakorlat, amely során mégis a kommercializálás dekonstruálását hajtja végre egy új expresszionista, a street art és hip-hop művészet sajátosságait felmutató mű? Ebben az esetben az amatőrizmust nem csupán egyfajta művészeti alaphelyzetként kell értelmeznünk, hanem olyan ragályként, amely a médiumok közötti transzgresszív átlépést teszi lehetővé, miközben a valóság működéséről is felfed bizonyos jellegzetességeket.

A szemét mint metafora
Trash art, amatőrizmus és popkultúra

2020. november 23.|Ez nem kunszt||

Hermann Veronika
Szemét és művészet európai kontextusa kevésbé a mainstream fogyasztás ellenkódjaiban, sokkal inkább a 20. század eleji avantgárd művészeti hagyományokban gyökerezik. Nem lehetetlen amellett érvelni, hogy Marcel Duchamp mindenki által unalomig ismert piszoárja nemcsak a ready-made, hanem a trash art korai megnyilvánulása volt. Az európai képzőművészet kanonikus szabályai szigorúbbak voltak az amerikainál, a kettő közötti különbség a két kontinens kulturális különbségeiből is adódik. Míg az amerikai avantgárd sok esetben a megállíthatatlannak tetsző fogyasztói kultúra kifigurázása volt, Európában mindez a saját, sok évszázados hagyomány által inkorporált kánon és esztétikai szabályrendszer kicselezése, parafrázisa vagy ironikus felforgatása.

Az emberen túl
Transzhumán motívumok Szűcs Attila festészetében

2020. október 13.|Ez nem kunszt||

Széplaky Gerda
A poszthumanizmus a 21. századi bölcselet meghatározó irányzata, amely egyfelől az emberi kultúra végét, sőt egyenesen az ember halálát vizionálja, másfelől az ember-mivolt határaira kérdez rá. Az emberi létezés ilyesfajta tételezése nemcsak a filozófiai gondolkodásban van jelen, hanem a kortárs művészetben is.

A gyanú hermeneutikája

2020. szeptember 2.|Ez nem kunszt||

Szerbhorváth György
Szociológusként elég balga lennék, ha jóslatokba bocsátkoznék. A művészek viszont teljes joggal gyárthatják a víziókat az emberiség végnapjairól, régi hagyomány ez. Ez is segít a túlélésben. Pár évtizede „a történelem vége” volt a sláger, aztán az utóbbi harminc év is bővelkedik fordulatokban.

A jelen mint a víz felszínén remegő, gradiensekben pompázó 4K olajfolt

2020. szeptember 2.|Ez nem kunszt||

Fridvalszki Márk
Interjúsorozatunkban kortárs gondolkodókkal beszélgetünk az aktuálisan kialakult helyzet kapcsán. Mai interjúalanyunk Fridvalszki Márk: A számunkra választott út a technológiai fejlődéssel párhuzamosan óhatatlanul sodor minket azokba a kérdésekbe, hogy hol húzódnak a határok ember és gép között. Hogyan befolyásol minket a kibertérrel való folyamatos érintkezés, hogyan használják ki a nagyvállalatok és az államok a technológiát az egyén vonatkozásában?

Egy kicsit rosszabb lesza, mielőtt jobb lenne
A jövő képzete nem más, mint a jelen lenyomata

2020. április 16.|Ez nem kunszt||

Hermann Veronika
A slow life egyfajta privilégium. Akinek eddig engedték a lehetőségei, eddig is gyakorolta, akinek pedig nem, annak az otthonába zárva sem lesz nyugodtabb vagy lassabb az élete. Sőt, számosan akadnak, főleg az egyébként is jóval több láthatatlan és fizetetlen munkát végző nők körében, akiknek több feladatuk van (például a gyerekek otthoni tanulásának anomáliái miatt) az izoláció alatt, mint a hagyományos hétköznapokban. A lassulás egyrészt kiváltság, másrészt döntés kérdése, de az egyik a másikat feltételezi: akinek nincsenek meg a kiváltságai hozzá, csak még feszültebb lesz a slow life követelőző imperatívuszától.

Újrakódolni az embert
„A stabilitást az integritás és a következetesség megőrzésében látom”

2020. április 14.|Ez nem kunszt||

Győrffy László
A Föld „megmentését” nem keverném össze az emberiség megmentésével, amelynek az egyik legfőbb problémája a túlnépesedés. A vírusok és a baktériumok az ember kialakulása előtt jelen voltak, és kulcsszerepük volt az élet létrejöttében. [...] Akik krízishelyzetekben valóban segíteni tudnak az embereken, azok a felelősen gondolkodó politikusok, szakemberek, civil aktivisták, szociális munkások, de nem vagyok eszképista, vallom, hogy a művészetnek a nehéz időkben még jobban meg kell mozgatni az emberek agyát.

Cím